info@pastorbot.com | +36 70 562 7162
  • Magyar
  • English
06
DEC
2015

Interjú a Blossza szerzőjével, Oravecz Gergővel

Posted By :
Comments : 0

Nagy rajongója voltam Oravecz Gergő Blosssza című webképregényének, ami 2015 év végén nyomtatásban is megjelent a Nero Blanco Comix jóvoltából. Talán a legtömörebben úgy lehetne összefoglalni Gergő fekete-fehér négykockás szerzeményeit, hogy egy nagyon frappáns képregényes napló. De majd Gergő segít az értelmezésben.

Gratulálunk a Blossza megjelentetéséhez! Hogy teltek a legutóbbi napjaid/heteid?

Köszönöm, remekül. Mióta eldöntöttem, hogy szeretném, ha megjelenne nyomtatásban a Blossza, kifejezetten jól éreztem magam, amire nem is számítottam. Rájöttem, hogy milyen fontos is ez a dolog nekem, ezek szerint még mindig, öt év után is. Ahogy pedig fokozatosan realizálódott a kötet, egyre kevésbé tudtam kivárni, hogy kézbe vehessem. És most végre itt van, és teljesen elégedett vagyok azzal, ahogy megvalósult.

blossza_ekultura

Gergő a 2015. évi Hungarocomixon rajzol. Forrás: ekultura.hu

Összefoglalnád, hogy miről is szól számodra ez a képregény?

Nehéz kérdés, mert másról szólt annak idején, és másról szól most. Amikor csináltam, akkor a képregényes forma kreatív használata, a webes publikálás és a napi szintű teljesítési kényszer mind nagyon újszerűek és izgalmasak voltak nekem. Most inkább az tűnik föl vele kapcsolatban, hogy bár azóta sok minden történt, és sok minden változott, mégiscsak a Blossza kockáin indult el valami, ami a mai napig tart, képregényes és személyes vonatkozásban is. Szóval az életemnek egy meghatározó időszakát sikerült megörökítenem benne, ami valószínűleg nem teljesen véletlen.

Mi indította el ezt a képregénysorozatot? Több dolog együttállása kellett hozzá, vagy volt valami nagyon erős hatás, ami elindíttatta ezt veled?

Emlékszem, hogy nagyon akartam csinálni valamit akkoriban, csak sokáig nem volt meg, hogy mit. Aztán találkoztam James Kochalka stripjeivel, az American Elffel, és egyből tudtam, hogy erre a napi „önéletrajzi” stripformára van szükségem. A dolog nem volt előzmény nélküli, ekkor már egy ideje készítettem egy stripet Fate of the Librarian címmel, amiben az akkori munkámhoz kötődő humoros sztorikat dolgoztam fel, de rendszertelen időközönként, és grafikailag is elég változó színvonalon.

Most merült fel a kiadás gondolata idén, vagy egy régebb óta húzódó ügyről van szó? Végső soron egy 5 éve befejezett képregényről van szó. Ki kezdeményezett, te vagy a kiadó?

A kiadó, vagyis Bayer Antal kezdeményezett, jobban mondva ő volt a legkitartóbb azok közül, akik az elmúlt öt évben meg akarták jelentetni. Több nagyon kedves felajánlást utasítottam vissza ugyanis, mert nem láttam értelmét egy kis példányszámban, gyakorlatilag csak képregényes rendezvényeken beszerezhető kiadványnak, mikor az egész bármikor hozzáférhető az interneten, ráadásul egy sokkal szélesebb közönség számára. Én ezt teljesen ideális helyzetnek tartottam, hiszen eleve webcomicnak szántam a Blosszát. De aztán Tóni végül is mondott egy érvet, amivel nem tudtam vitatkozni, mégpedig hogy érdekes módon hiába van fent valami az interneten, a tapasztalat azt mutatja, hogy egy idő után kiesik a köztudatból, kevésbé időtálló, mint egy kötet a polcon. Szóval átgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy a makacsságon kívül nincs semmilyen értelmes oka, hogy elzárkózzam a nyomtatott kiadástól. Kellett egy kis idő, hogy eljussak idáig, de csak sikerült.

blossza_borito_forras_kepregeny_blog_hu

A 2015-ben nyomtatásban is megjelent Blossza borítója. Forrás: Nero Blanco Comix

Mennyire volt nehéz tartani a naponta egy képregény tempót?

Néha könnyebb volt, néha nehezebb. Úgy szoktam mondani, hogy akkor is négy kockát kellett megrajzolnom egy nap, ha öt órám volt rá, és akkor is, ha csak kettő. Én pedig az a típus vagyok, aki mindig valami újjal szeret kísérletezni, így hiába alakult ki egyfajta rutinom és magabiztosságom a napi striprajzolásban, ezek nem arra ösztönöztek, hogy minél hamarabb elkészüljek eggyel, hanem inkább arra, hogy egyre bonyolultabb dolgokat jelenítsek meg néhány kockában. Szóval folyamatos kihívás volt a napi egy képsort tartani, de éppen ezért nagyon élveztem is.

blossza_csik1

Volt vele nyűg, amikor legszívesebben befejezted volna? Volt-e rá példa, hogy előre dolgoztál, hogy legyen pár nap szüneted, vagy mert több jó sztorid is volt aznap?

A stripben többször szó van arról, hogy nem tudom, vagy nem akarom tovább csinálni, de mivel ennek ellenére folytattam, ezek inkább csak pillanatnyi kifakadások lehettek, nem komolyak. Előre sosem dolgoztam, mert azt csalásnak éreztem volna, olyan viszont előfordult, hogy elcsúsztam, és csak másnap sikerült befejeznem egy stripet, általában munkába indulás előtt, hajnalban.

Hogy élted meg a követőtábor növekedését, a biztató szavakat?

A napi webképregény rázós biznisz, pláne ha az ember saját magáról rajzol. Ilyet önsanyargatásból senki sem csinál. Természetesen nagyon jó érzés volt, hogy ennyien szeretik a Blosszát.

Már az elején is tudtad, hogy mi a terved vele, meddig fogod ezt vinni?

Sejtettem, hogy nem akarom majd túl sokáig csinálni, szóval magamban az augusztus végét tűztem ki végső időpontként, de a legelején arra is fel voltam készülve, hogy akár egy hónap után abbahagyjam, ha esetleg megunom, rossz, senkit nem érdekel stb.

blossza_csik3

Elnyerted vele az Alfabéta-díjat webképregény kategóriában. Ez nyilván egy hatalmas büszkeség egy alkotó számára. Azonban a tudat, hogy bezsebeltél egy ilyen díjat, változtatott-e a szerzői termelékenységeden bármit is?

Hát nem készítek emiatt több képregényt, mint korábban, ha erre vonatkozik a kérdés. Ahhoz egy díj sajnos kevés, inkább több folyamatos megjelenési lehetőség kellene.

Volt-e, van-e benned igény színes képcsíkokra? Azért kérdezem, mert általában f-f-ben dolgozol, ha jól tudom.

Jól látod, hogy a saját képregényeimben alapvetően a fekete-fehér dominál, mert közvetlenebbnek, személyesebbnek érzem. Csak olyankor teszek kivéltelt, amikor nagyon indokoltnak tartom, mint a három évvel ezelőtti Műútban megjelent képregényemben, amiben a szín az egyik legfontosabb szervezőelem. De ha a többi munkámat nézzük, azokból kiderül, hogy nagyon is van igényem a színekre, a szerzői képregényeimen kívül gyakorlatilag minden munkám színesben készül.

blossza_csik2

Ha ma kezdenéd el a Blosszát, mit csinálnál vele másképp?

Egyetlen dolgot: sokkal inkább webre optimalizált lenne, mert szerintem ezt egyáltalán nem oldottam meg jól. Csak fogtam a legegyszerűbb blogsablont, ami szembejött, azzal nem igazán törődtem, hogy mennyire lesz olvasóbarát a végeredmény. Kifejezetten idegesítő, hogy egyesével rá kell kattintani a stripekre, hogy előugorjanak nagyban, és olvashatóak legyenek. Ez akkor napi szinten nem okozott problémát, de szerintem nincs senki az univerzumban, aki a 123 stripet egymás után örömmel végigolvasná így. Amúgy elképzelhető, hogy ehhez utólag még hozzányúlok, mert eléggé zavar.

Érzel-e kedvet, energiát, elhatározást a folytatáshoz? Függ-e a folytatás lehetősége a mostani kiadás sikerességétől?

A kötet sikerétől biztosan nem függ a folytatás, maximum az, hogy készül-e utánnyomás. Én a Blosszát lezártnak tekintem, de bevallom, maga a forma hiányzik, úgyhogy nem lennék meglepve, ha egyszer csak újra elővenném, vagy legalábbis valami hasonlóba kezdenék. De egyelőre nincs ilyen tervem – úgy általában kevés dolgot tervezek el előre, inkább csak hagyom, hogy történjen, aminek történnie kell.

Sok sikert kívánunk Gergőnek. És aki szeretné megvásárolni ezt a különleges kiadványt, az rendelje meg a Nero Blanco Comix kiadótól:
Nero Blanco Comix

blossza_gergo

Gergő “megette a rajzát”. Forrás: ekultura.hu

A szerzőről

Írj hozzászólást!

*

captcha *